13. Lövés - Érted bevállalom!

Drágák!

Meghoztam a soron következő fejezetet, melyben ismét napvilágot lát néhány aprócska részlet, amely a jövőben elég fontos szerepet fog játszani majd! Szívesen fogadom kommentben a tippjeiteket, hogy mi is lesz az!
Amint láthatjátok, az oldal új designt kapott, s így talán már jobban összhangban van a történet és a kinézet. A fejlécért hatalmas köszönet Virágnak! A rengeteg segítséget és támogatást pedig nem győzőm megköszönni és meghálálni barátnőmnek, Mercinek! ♥ S ezúton is szeretném Nektek ajánlani az egyik történetét, mely az én személyes kedvencem LINKÉRT KATT IDE!
Nem is húznám tovább a szót, jó olvasás kívánok! Feliratkozni, pipálni és komizni ér! ;)

Diana H.

~ § ~





- Zayn, alszol? – ültem fel az ágyon, és kérdeztem pont elég hangosan ahhoz, hogy épp meghallja, ha ébren van, de ne keltsem fel, ha mégsem – Szóval igen – állapítottam meg.
Bár még csupán este tizenegy óra körül járt az idő, a napi izgalmak eléggé leszívták az energiámat, s a fáradtság lett urrá rajtam, mégsem jött álom a szememre. Részben, mert csupán néhány ujjnyi távolságra feküdt tőlem az a személy, kinek érintésére napok óta úgy vágyom, mint kisgyerek egy gombóc fagyira, s mégis, mikor puha bőrének melegségét érzékelem, agyam bekapcsolja védekező mechanizmusát, így testem is ösztönösen hátrálni kezd. A másik ok, amiért még mindig fent virrasztottam, hogy agyam megállás nélkül azon kattogott, vajon mit gondolhat most Ő. Újra meg újra lefuttattam magamban a jelenetet, amikor közlöm vele, hogy nem érdekelnek az egyéjszakás kalandok, majd a reakcióját, ahogy dús hajába túr, s képtelen megfogalmazni mondandóját. Komolyan emésztett a tudat, hogy nem beszéltük meg ezt, s mindennél jobban reménykedtem benne, hogy nem bántottam meg szavaimmal, és még így is érdeklem Őt.
Egy nagy sóhaj kíséretében aztán visszafeküdtem a puha, ám kissé dohos szagú párnámra, s megpróbálkoztam az oly annyira istenített trükkel, elkezdtem számolni a bárányokat, de nem jött be. Zayn felé fordultam, s egy darabig csak figyeltem, ahogy mellkasa felemelkedett, majd visszatért eredeti állapotába, ahogy dús szempillái békésen pihentek, s ajkai óvatosan szétnyíltak, aztán megadtam magam a késztetésnek, s óvatosan mellkasára helyeztem fejemet. Gondoltam úgyis alszik és csupán néhány percig maradok majd ott, hogy magamba szívhassam illatát és jól elraktározhassam azt, de pár pillanattal később, hogy fejem megpihent, az egyik, majd a másik kezét is a derekam köré fonta. A hirtelen jött érintéstől testem megremegett és szívverésem is egyre gyorsult.
- Azt hittem alszol! – mondtam remegő hangon és megpróbáltam kibújni öleléséből.
- Maradj! – kérlelt az álmosságtól kissé rekedtes hangon, de közben lazított szorításán. Bizonytalanul felkönyököltem, hogy a szemeibe nézhessek és megbizonyosodhassak róla csak viccel-e. Egy röpke ideig fogságban tartott a csokoládébarna szempár, mely most egészen apró volt, aztán pillantásom mosolygó arcára tévedt, s ez már elég volt ahhoz, hogy engedelmeskedjek akaratának. Fejemet ismét dobogó szíve fölé helyeztem, egyik karomat átvetettem rajta, és testemmel is közelebb araszoltam hozzá annyira, hogy szinte már eggyé olvadtunk. Nem szóltam semmit, csak hallgattam halk lélegzetvételeit, és élveztem, ahogy lágyan cirógatja a derekamat, s a kezemet.
- Bevállalom! – törte meg a csendet, s éreztem, ahogy szíve egyre ütemesebb dallamot játszik, és vele az enyém is gyorsulni kezdett.
- Mire gondolsz? – igyekeztem minél nyugodtabbnak tűnő hangon feltenni a kérdésemet, de elég nehéz volt uralkodni magamon érezvén, hogy Ő maga is egyre izgatottabb.
- Hajlandó lennék Neked udvarolni és elvinnélek randizni is! Nem erőltetnék semmit!
- Nem a középkorban élünk – nevettem el magam -, de szép gesztus, és nagy áldozat is tőled!
- De érted bevállalnám! – vallotta be.
Hirtelen őszintesége meglepett, s egy kicsit meg is rémisztett, mégis valamiféle megnyugvás telepedett szívemre. A tudat, hogy nem bántottam meg és még csak nem tettem magam érdektelenné a számára, mindennél jobban kellett nekem, s megkaptam. Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy nem kell önmegtartóztatásba kezdenie, vágjunk a dolgok közepébe most azonnal, azonban tetszett az ötlet, hogy randizzunk, főleg, hogy még sosem volt részem igazi, komoly találkában. 
Kétségtelenül a változás útjára léptem néhány hónapja, az életkedvem megnőtt, és vágyódni kezdtem a normális élet után. Egy olyan élet után, ahol nem azzal foglalkozom, hogy emberek életét ontsam ki, hanem ahol a legnagyobb problémám az, hogy mit vegyek fel egy randevúra, vagy éppen illik-e egymáshoz két szín.
-  Ez egy burkolt célzás arra, hogy ne is próbálkozzak? – zökkentett ki elmélkedésemből. Gondolkodás nélkül feljebb csúsztam az ágyban, hogy egy vonalba legyen a fejünk, majd egy lágy puszit nyomtam az arcára.
- Te egy nagyon helyes és vonzó pasi vagy…
- Hát akkor?
- Ha nem vágtál volna a szavamba és végighallgattál volna, akkor megtudtad volna a végét is! De így már nem fogod! – húztam fel a vállamat játékosan.
- Szép, mondhatom! – vette a lapot és felülkerekedett rajtam, egyik pillanatról a másikra fölém került, s közben egy cseles mozdulattal teljesen lehúzta rólam a takarót. Kissé kínosnak éreztem a szituációt, hiszen éppen az előbb fejtette ki, hogy nem fogja erőltetni a testiséget, s most mégis itt vagyunk, ő egy szál alsónadrágban, én pedig egy épp hogy valamit takaró csipkés topban, és elég sok helyen egymáshoz simul a bőrünk. A hangulat fokozásaként óvatosan feljebb tűrte felsőmet, hogy azzal szabaddá tegye hasamat, de nem használta ki a lehetőséget, helyette elkezdte csiklandozni az előbb említett testrészemet. Bár nem tudhatta, de nagyon beletrafált, hiszen amint az oldalsó hasamhoz ért, elkezdtem vergődni, mint egy hal, s mivel teste súlyát nem igazán tudtam lelökni magamról, a fejem alatt lévő párnában láttam menekvésem egyetlen kulcsát. Megragadtam hát és Zayn arcába nyomtam, aki ettől kissé hátrahőkölt, de ennyivel nem tántoríthattam el, csupán annyit értem el vele, hogy sikerült felülnöm, s visszavágásként beletúrtam hajába. Erre halk morgás tört elő belőle, melyet kissé elnyomott nevetésem, majd megragadta mindkét kezemet és lendületből visszanyomott fekvő helyzetbe.
- Holnap elviszlek vacsorázni! – jelentette ki.
- Sajnos nem lehet…nem igazán tehetjük ki innen a lábunkat! – zökkentettem vissza a valóságba magunkat.
- Akkor én főzök!
- Na, azt megnézem! – húztam még nagyobb mosolyra a számat.
- Majd csak figyelj! – kacsintott, aztán lemászott rólam vissza a helyére, de közben egy pillanatra sem engedte el bal kezemet. Miután elhelyezkedett jelezte, hogy örülne a közelségemnek, így teljesen hozzá simultam, s kiskifli-nagykifli pozícióban aludtunk el.

***

Reggel egymás karjaiban ébredtünk fel szinte egyszerre, s miután felöltöztünk és megreggeliztünk készen álltam felmérni a terepet. Először nyomok után kutattam a gépen, az érdekelt megtudták-e már a többiek, hogy én tettem, de még csak egy icipici morzsát sem találtam ezzel kapcsolatban, így nem maradhatott más, mint az utcán körülnézni. Bár volt bennem némi drukk azzal kapcsolatban, hogy vajon mi fogad majd odakint, valamiért mégis az a tudat élt bennem, hogy nem tudnak rólam.
- Elmegyek körülnézni a környéken, te addig maradj itt! Ha jönne valaki ne nyiss ajtót, sőt, próbálj meg csendben maradni, hogy azt se tudják van itt valaki! Megértetted?
- Nem nyitni ajtót, csendben lenni, nem is létezni! Értettem! – viccelte el a dolgot Zayn és ezzel egy kicsit felhúzott. Miért nem tudja komolyan venni az ügyet? Talán még nem fogta fel, hogy az élete forog kockán? Próbáltam lenyugtatni magamat, s elengedni a fülem mellett a viccelődését, úgyhogy minden szó nélkül a pólóm alá rejtettem a pisztolyomat, felkaptam a hátizsákomat, mert anélkül sehova sem mentem és magára hagytam.
A Hamton Street a városnak egy olyan része, mely inkább tartozik az előkelőségekhez, mint a szegényekhez, azonban nem mérhető például a manhattani gazdagsághoz. Ezen a részen a középrétegtől elszakadó emberek éltek, kik már kerestek annyit, hogy akár több kétemeletes családi házat úszómedencével fenntartsanak, ám mégsem kérkedtek vagyonukkal. Az egész utca négy háztömböt foglalt magába, így nem volt túl nehéz gyorsan körbejárnom és kiszúrnom egy-egy gyanús alakot, aki éppen erre kószált.
Egy, éppen az egyik zsákutcából kanyarodott ki, ezzel keltette fel az érdeklődésemet, így követtem. A magas, izmos testalkatú, barna hajú fiú szinte repült, olyan könnyedén szelte a métereket, barna műbőr táskája pedig, melyet jobb vállán tartott, s kezével fogta le azt, nehogy elhagyja a helyét, minden egyes lépésekor megugrott, majd úgy rogyott össze, mintha nem lenne benne semmi. Belső riadóm azonban alaptalannak bizonyult, hiszen mindenféle feltűnőség nélkül elhagyta a környéket, így visszamentem a lakásba…mely üresen állt ott.

*Zayn szemszöge*

Kapóra jött, hogy Camille elment megvizsgálni a terepet, mert így nem kellet kitalálnom semmilyen taktikát arra, hogy miként is lógjak meg a szeme elől, hiszen folyamatosan a nappaliban ült, így láthatta volna, amint kilépek az ajtón. Mielőtt elment, persze megkért, hogy maradjak itt, de ő nem tudja, hogy képes vagyok magamra vigyázni. Így tehát, néhány perccel azután, hogy bezárta maga mögött az ajtót elindultam én is, hogy találkozzak Tommal, az egyik haverommal, akit még tegnap hívtam fel a fürdőből segítségért. Igyekeztem minél feltűnés mentesebben elérni a találkozópontot, ami végül sikerült is. A környék egyetlen zsákutcájában találkoztunk, s mint mindig, Tom megjelent pontban a megbeszélt időpontban.
- Haver! Rég láttalak! – kezet fogtunk, majd megveregette meg a vállamat.
- Eléggé elfoglalt vagyok mostanság! – jelentettem ki.
- Csak nem egy újabb nőről van szó? – kérdezősködött, mire a pulzusom szaporábban kezdett el verni. Na nem a nő szó miatt, hanem azért, mert minden egyes felesleges szóval egyre kockázatosabbá vált a találkozónk.
- Nem, de tegnap megbeszéltük, hogy nem kérdezősködsz! Elhoztad? – tereltem a lényegre a szót.
- Igen, itt van! – nyújtotta át nekem a negyvenötös kaliberű pisztolyt, majd a hozzájuk járó lövedéket is. Csak felületesen, de átforgattam minden rendben van-e vele, rendesen lekaparták-e a számát, majd bólintottam és átnyújtottam neki az érte járó megbeszélt összeget.
- Majd hívlak! – rejtettem el a fegyvert, s fejemmel jeleztem neki, hogy hagyja el a helyszínt, s pár perccel később én is távoztam.
Agyam egész visszaúton kattogott, nem tudtam, hogy magyarázzam majd meg Camille-nek, miként jutottam pisztolyhoz. Most már nem érdekelt, hogy fog reagálni, amiért nem maradtam a lakásba, csak annyiban voltam biztos, hogy vacsora után fogom elmondani neki. Az esténket nem szeretném elrontani.

1 megjegyzés: