13. Lövés - Érted bevállalom!

Drágák!

Meghoztam a soron következő fejezetet, melyben ismét napvilágot lát néhány aprócska részlet, amely a jövőben elég fontos szerepet fog játszani majd! Szívesen fogadom kommentben a tippjeiteket, hogy mi is lesz az!
Amint láthatjátok, az oldal új designt kapott, s így talán már jobban összhangban van a történet és a kinézet. A fejlécért hatalmas köszönet Virágnak! A rengeteg segítséget és támogatást pedig nem győzőm megköszönni és meghálálni barátnőmnek, Mercinek! ♥ S ezúton is szeretném Nektek ajánlani az egyik történetét, mely az én személyes kedvencem LINKÉRT KATT IDE!
Nem is húznám tovább a szót, jó olvasás kívánok! Feliratkozni, pipálni és komizni ér! ;)

Diana H.

~ § ~





- Zayn, alszol? – ültem fel az ágyon, és kérdeztem pont elég hangosan ahhoz, hogy épp meghallja, ha ébren van, de ne keltsem fel, ha mégsem – Szóval igen – állapítottam meg.
Bár még csupán este tizenegy óra körül járt az idő, a napi izgalmak eléggé leszívták az energiámat, s a fáradtság lett urrá rajtam, mégsem jött álom a szememre. Részben, mert csupán néhány ujjnyi távolságra feküdt tőlem az a személy, kinek érintésére napok óta úgy vágyom, mint kisgyerek egy gombóc fagyira, s mégis, mikor puha bőrének melegségét érzékelem, agyam bekapcsolja védekező mechanizmusát, így testem is ösztönösen hátrálni kezd. A másik ok, amiért még mindig fent virrasztottam, hogy agyam megállás nélkül azon kattogott, vajon mit gondolhat most Ő. Újra meg újra lefuttattam magamban a jelenetet, amikor közlöm vele, hogy nem érdekelnek az egyéjszakás kalandok, majd a reakcióját, ahogy dús hajába túr, s képtelen megfogalmazni mondandóját. Komolyan emésztett a tudat, hogy nem beszéltük meg ezt, s mindennél jobban reménykedtem benne, hogy nem bántottam meg szavaimmal, és még így is érdeklem Őt.
Egy nagy sóhaj kíséretében aztán visszafeküdtem a puha, ám kissé dohos szagú párnámra, s megpróbálkoztam az oly annyira istenített trükkel, elkezdtem számolni a bárányokat, de nem jött be. Zayn felé fordultam, s egy darabig csak figyeltem, ahogy mellkasa felemelkedett, majd visszatért eredeti állapotába, ahogy dús szempillái békésen pihentek, s ajkai óvatosan szétnyíltak, aztán megadtam magam a késztetésnek, s óvatosan mellkasára helyeztem fejemet. Gondoltam úgyis alszik és csupán néhány percig maradok majd ott, hogy magamba szívhassam illatát és jól elraktározhassam azt, de pár pillanattal később, hogy fejem megpihent, az egyik, majd a másik kezét is a derekam köré fonta. A hirtelen jött érintéstől testem megremegett és szívverésem is egyre gyorsult.
- Azt hittem alszol! – mondtam remegő hangon és megpróbáltam kibújni öleléséből.
- Maradj! – kérlelt az álmosságtól kissé rekedtes hangon, de közben lazított szorításán. Bizonytalanul felkönyököltem, hogy a szemeibe nézhessek és megbizonyosodhassak róla csak viccel-e. Egy röpke ideig fogságban tartott a csokoládébarna szempár, mely most egészen apró volt, aztán pillantásom mosolygó arcára tévedt, s ez már elég volt ahhoz, hogy engedelmeskedjek akaratának. Fejemet ismét dobogó szíve fölé helyeztem, egyik karomat átvetettem rajta, és testemmel is közelebb araszoltam hozzá annyira, hogy szinte már eggyé olvadtunk. Nem szóltam semmit, csak hallgattam halk lélegzetvételeit, és élveztem, ahogy lágyan cirógatja a derekamat, s a kezemet.
- Bevállalom! – törte meg a csendet, s éreztem, ahogy szíve egyre ütemesebb dallamot játszik, és vele az enyém is gyorsulni kezdett.
- Mire gondolsz? – igyekeztem minél nyugodtabbnak tűnő hangon feltenni a kérdésemet, de elég nehéz volt uralkodni magamon érezvén, hogy Ő maga is egyre izgatottabb.
- Hajlandó lennék Neked udvarolni és elvinnélek randizni is! Nem erőltetnék semmit!
- Nem a középkorban élünk – nevettem el magam -, de szép gesztus, és nagy áldozat is tőled!
- De érted bevállalnám! – vallotta be.
Hirtelen őszintesége meglepett, s egy kicsit meg is rémisztett, mégis valamiféle megnyugvás telepedett szívemre. A tudat, hogy nem bántottam meg és még csak nem tettem magam érdektelenné a számára, mindennél jobban kellett nekem, s megkaptam. Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy nem kell önmegtartóztatásba kezdenie, vágjunk a dolgok közepébe most azonnal, azonban tetszett az ötlet, hogy randizzunk, főleg, hogy még sosem volt részem igazi, komoly találkában. 
Kétségtelenül a változás útjára léptem néhány hónapja, az életkedvem megnőtt, és vágyódni kezdtem a normális élet után. Egy olyan élet után, ahol nem azzal foglalkozom, hogy emberek életét ontsam ki, hanem ahol a legnagyobb problémám az, hogy mit vegyek fel egy randevúra, vagy éppen illik-e egymáshoz két szín.
-  Ez egy burkolt célzás arra, hogy ne is próbálkozzak? – zökkentett ki elmélkedésemből. Gondolkodás nélkül feljebb csúsztam az ágyban, hogy egy vonalba legyen a fejünk, majd egy lágy puszit nyomtam az arcára.
- Te egy nagyon helyes és vonzó pasi vagy…
- Hát akkor?
- Ha nem vágtál volna a szavamba és végighallgattál volna, akkor megtudtad volna a végét is! De így már nem fogod! – húztam fel a vállamat játékosan.
- Szép, mondhatom! – vette a lapot és felülkerekedett rajtam, egyik pillanatról a másikra fölém került, s közben egy cseles mozdulattal teljesen lehúzta rólam a takarót. Kissé kínosnak éreztem a szituációt, hiszen éppen az előbb fejtette ki, hogy nem fogja erőltetni a testiséget, s most mégis itt vagyunk, ő egy szál alsónadrágban, én pedig egy épp hogy valamit takaró csipkés topban, és elég sok helyen egymáshoz simul a bőrünk. A hangulat fokozásaként óvatosan feljebb tűrte felsőmet, hogy azzal szabaddá tegye hasamat, de nem használta ki a lehetőséget, helyette elkezdte csiklandozni az előbb említett testrészemet. Bár nem tudhatta, de nagyon beletrafált, hiszen amint az oldalsó hasamhoz ért, elkezdtem vergődni, mint egy hal, s mivel teste súlyát nem igazán tudtam lelökni magamról, a fejem alatt lévő párnában láttam menekvésem egyetlen kulcsát. Megragadtam hát és Zayn arcába nyomtam, aki ettől kissé hátrahőkölt, de ennyivel nem tántoríthattam el, csupán annyit értem el vele, hogy sikerült felülnöm, s visszavágásként beletúrtam hajába. Erre halk morgás tört elő belőle, melyet kissé elnyomott nevetésem, majd megragadta mindkét kezemet és lendületből visszanyomott fekvő helyzetbe.
- Holnap elviszlek vacsorázni! – jelentette ki.
- Sajnos nem lehet…nem igazán tehetjük ki innen a lábunkat! – zökkentettem vissza a valóságba magunkat.
- Akkor én főzök!
- Na, azt megnézem! – húztam még nagyobb mosolyra a számat.
- Majd csak figyelj! – kacsintott, aztán lemászott rólam vissza a helyére, de közben egy pillanatra sem engedte el bal kezemet. Miután elhelyezkedett jelezte, hogy örülne a közelségemnek, így teljesen hozzá simultam, s kiskifli-nagykifli pozícióban aludtunk el.

***

Reggel egymás karjaiban ébredtünk fel szinte egyszerre, s miután felöltöztünk és megreggeliztünk készen álltam felmérni a terepet. Először nyomok után kutattam a gépen, az érdekelt megtudták-e már a többiek, hogy én tettem, de még csak egy icipici morzsát sem találtam ezzel kapcsolatban, így nem maradhatott más, mint az utcán körülnézni. Bár volt bennem némi drukk azzal kapcsolatban, hogy vajon mi fogad majd odakint, valamiért mégis az a tudat élt bennem, hogy nem tudnak rólam.
- Elmegyek körülnézni a környéken, te addig maradj itt! Ha jönne valaki ne nyiss ajtót, sőt, próbálj meg csendben maradni, hogy azt se tudják van itt valaki! Megértetted?
- Nem nyitni ajtót, csendben lenni, nem is létezni! Értettem! – viccelte el a dolgot Zayn és ezzel egy kicsit felhúzott. Miért nem tudja komolyan venni az ügyet? Talán még nem fogta fel, hogy az élete forog kockán? Próbáltam lenyugtatni magamat, s elengedni a fülem mellett a viccelődését, úgyhogy minden szó nélkül a pólóm alá rejtettem a pisztolyomat, felkaptam a hátizsákomat, mert anélkül sehova sem mentem és magára hagytam.
A Hamton Street a városnak egy olyan része, mely inkább tartozik az előkelőségekhez, mint a szegényekhez, azonban nem mérhető például a manhattani gazdagsághoz. Ezen a részen a középrétegtől elszakadó emberek éltek, kik már kerestek annyit, hogy akár több kétemeletes családi házat úszómedencével fenntartsanak, ám mégsem kérkedtek vagyonukkal. Az egész utca négy háztömböt foglalt magába, így nem volt túl nehéz gyorsan körbejárnom és kiszúrnom egy-egy gyanús alakot, aki éppen erre kószált.
Egy, éppen az egyik zsákutcából kanyarodott ki, ezzel keltette fel az érdeklődésemet, így követtem. A magas, izmos testalkatú, barna hajú fiú szinte repült, olyan könnyedén szelte a métereket, barna műbőr táskája pedig, melyet jobb vállán tartott, s kezével fogta le azt, nehogy elhagyja a helyét, minden egyes lépésekor megugrott, majd úgy rogyott össze, mintha nem lenne benne semmi. Belső riadóm azonban alaptalannak bizonyult, hiszen mindenféle feltűnőség nélkül elhagyta a környéket, így visszamentem a lakásba…mely üresen állt ott.

*Zayn szemszöge*

Kapóra jött, hogy Camille elment megvizsgálni a terepet, mert így nem kellet kitalálnom semmilyen taktikát arra, hogy miként is lógjak meg a szeme elől, hiszen folyamatosan a nappaliban ült, így láthatta volna, amint kilépek az ajtón. Mielőtt elment, persze megkért, hogy maradjak itt, de ő nem tudja, hogy képes vagyok magamra vigyázni. Így tehát, néhány perccel azután, hogy bezárta maga mögött az ajtót elindultam én is, hogy találkozzak Tommal, az egyik haverommal, akit még tegnap hívtam fel a fürdőből segítségért. Igyekeztem minél feltűnés mentesebben elérni a találkozópontot, ami végül sikerült is. A környék egyetlen zsákutcájában találkoztunk, s mint mindig, Tom megjelent pontban a megbeszélt időpontban.
- Haver! Rég láttalak! – kezet fogtunk, majd megveregette meg a vállamat.
- Eléggé elfoglalt vagyok mostanság! – jelentettem ki.
- Csak nem egy újabb nőről van szó? – kérdezősködött, mire a pulzusom szaporábban kezdett el verni. Na nem a nő szó miatt, hanem azért, mert minden egyes felesleges szóval egyre kockázatosabbá vált a találkozónk.
- Nem, de tegnap megbeszéltük, hogy nem kérdezősködsz! Elhoztad? – tereltem a lényegre a szót.
- Igen, itt van! – nyújtotta át nekem a negyvenötös kaliberű pisztolyt, majd a hozzájuk járó lövedéket is. Csak felületesen, de átforgattam minden rendben van-e vele, rendesen lekaparták-e a számát, majd bólintottam és átnyújtottam neki az érte járó megbeszélt összeget.
- Majd hívlak! – rejtettem el a fegyvert, s fejemmel jeleztem neki, hogy hagyja el a helyszínt, s pár perccel később én is távoztam.
Agyam egész visszaúton kattogott, nem tudtam, hogy magyarázzam majd meg Camille-nek, miként jutottam pisztolyhoz. Most már nem érdekelt, hogy fog reagálni, amiért nem maradtam a lakásba, csak annyiban voltam biztos, hogy vacsora után fogom elmondani neki. Az esténket nem szeretném elrontani.

12. Lövés - Leomló falak



Drága Olvasóim!

Nagyon nehezen akart összejönni ez a rész, első sorban azért, mert a magánéletembe egy elég nagy fordulat állt be, és eléggé az ellentéte annak, mint amit írni szerettem volna! Remélem, hogy ez miatt nem lesz erőltetett a fejezet, de a lényeg, hogy végül megíródott! Szeretném veletek tudatni, hogy tervben van egy design átalakítás, bár először meg kellene találnom azt a szerkesztőt, aki elkészíti majd nekem, de ez miatt elképzelhető, hogy majd nem lesz elérhető a blog! Ne ijedjetek meg, nem zárom be, maximum az átalakítás miatt meghívóssá teszem! De nem is fecsegnék tovább, kellemes olvasást kívánok, és ujj tördelve várom a véleményeiteket, hiszen hatalmas szükségem lenne most rájuk!

Ölel titeket,
Diana H.

~ § ~




Zayn idegesen, vagy talán zavartan, de a hajába túrt, s néhány pillanatig dús, fekete tincsei között pihentette ujjait. Szemeit egy ideig ide-oda kapkodta, majd meredten kezdett el figyelni egy pontot testemen. A másodpercek idegőrlő percekké alakultak, s legszívesebben azt kívántam volna, bárcsak megnyílna alattam a föld és elnyelne a mélység, hogy ott a saját szenvedésembe, a saját bizonytalanságomba fulladjak meg, nem pedig itt, a reakciójára várva lélegzetvisszafojtva. De ajkai csak nem akartak szólásra nyílni, így megpróbáltam áttérni más témára, hátha csak idő kell neki.
- Beüzemelem a laptopot! – mondtam, majd a táskámért mentem, s elővettem azt. Az asztal felé tartva óvatosan a fiú felé sandítottam, aki éppen motyogott valamit, majd elindult körbenézni a lakásba.
A gép rendszere elég gyorsan felállt, így belevethettem magamat a hírek böngészésébe. Elsőnek a helyi hírportálokon keresgéltem. Bár többször tíz percet is eltöltöttem az oldalakon, semmit sem találtam, mert még nem közölték le a történéseket, így áttértem egy titkosított oldalra, ami csak nekünk, bérgyilkosoknak volt fenntartva. Tisztába voltam vele, hogy az információ, miszerint a főnököt megtámadták – vagy rosszabb esetben megölték – már rég körbement a tagok között, de csak reménykedni tudtam benne, hogy azon apróság, hogy ki is művelte mindezt, nem jutott el hozzájuk. Mielőtt beléptem volna az oldalra körbenéztem, hogy Zayn merre van, mert nem akartam, hogy lássa, de nem volt a látószögembe, s mielőtt megkerestem volna, kihasználtam az alkalmat és megnéztem a forródrótot.
„VÖRÖS KÓD. A főnök meghalt. A tettesről még nincs info. Össze kell fognunk.”
Állt a majd’ húsz új üzenet elején, és tovább nem is jutottam az olvasásukkal, mert Zayn megjelent.
- Na, van valami hír? – rezzentem össze alig láthatóan, s egy határozott mozdulattal lehajtottam a gép tetejét.
- Állítólag meghalt – álltam fel kijelentésem közben.
- És ez ránk nézve jó vagy rossz?
- Egy ember halála sose jó dolog! – sóhajtottam egy nagyot. Szavaim hamisan csengtek számból, de ezt csakis én vettem észre. Hiszen annyi életet ontottam már ki, annyi bűnös és ártatlan életet, hogy egy idő után már nem is számoltam. Ma már tudom, hogy nem ennek kellett volna lenni a megoldásnak. Ott van a rendőrség, az ő feladatuk lenne elkapni a rossz embereket és rács mögé zárni.
- Ezt tapasztalatból mondod, ugye? – ért váratlanul kérdése. Egészen közel állt hozzám, így nem volt nehéz csokoládébarna íriszébe fúrni tekintetem. Bár nem tudom milyen pillantásokkal illettem, hiszen nem láttam magamat kívülről, de ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy könnybelábadó szemeim szinte remegtek. A tudtad, hogy talán mindenre rájött megrémített, azonban a kérdése egyáltalán nem vonta maga után egyértelműen, hogy „tudom mit tettél, tudom mi vagy”.
- Ezt meg hogy érted? – szedtem össze magam a válaszadásra.
- Ebből élsz! Ezért van pisztolyod, ezért mondtad John-nak, hogy te tanítottál meg mindenre!
Nem, nem és nem! Nem lehet, hogy összerakta a dolgokat! Ez nem történhet meg! Mindent, amit oly keservesen védtem, többé már nem rejthetem az ajtók mögé!
- Reméltem, hogy megcáfolod, de hallgatás, beleegyezés! – figyelmeztetett.
- Nem bízol bennem! – próbáltam húzni az időt, bár tudtam, hogy elkerülhetetlen az igazság.
- Nem erről van szó, de tudod, az agyam szüntelenül kattogott a történéseken és lett egy elméletem, ami nagyon úgy tűnik, hogy igaz! – kérdő pillantásokat vetett rám, eljött az idő. Nagy levegőt vettem és beismertem.
- Úgy néz ki, igen! 
- Ezt vegyem beismerésnek?
- Vedd! – fordultam el, s a mosdó felé indultam. Nem néztem hátra, képtelen voltam szembenézni vele ezek után, csak mielőbb el akartam rejtőzni egymagam. De egy lépéssel az ajtó előtt megfogta a karomat, nem engedte átlépni a küszöböt, és maga felé fordított.
- Nem akarok ítélkezni feletted! Nem tudom mi okból kerültél bele ebbe, hogy milyen volt a gyerekkorod, mert biztosan annak a hatására történt ez! Csak azt tudom, hogy valamilyen oknál fogva fontos vagy nekem, s ilyet még sosem éreztem senki iránt! Nem kérlek, hogy avass be mindenbe az elejétől a végéig, most koncentráljunk az ügyre, de remélem, hogy ha lezárult ez a kalamajka, akkor őszinte leszel velem! Én itt leszek neked, ha akarod, ha nem!
Szavai a sejtjeimbe hatoltak, egészen mélyre. Olyan helyekre törtek maguknak utat, melyeket eddig sziklaszilárd falak védtek, s a betolakodóknak még csak esélyt sem adtak a bejutásra.
- Csípj meg!
- Micsoda? – nézett rám Zayn zavarodottan.
- Csípj meg, hogy elhiggyem, ez tényleg a valóság és nem csak álmodom!
A fiú eleget tett kérésemnek, és lágyan a két ujja közé vette bőrömet, majd picit megcsípet. Alig jutott el tudatomba az apró érzés, amikor mosolygó arca közvetlen előttem jelent meg, és ismét megízlelhettem ajkainak méz és nikotin keverte eszenciáját. Hosszan és forrón csókolt, de én valahogy képtelen voltam beszállni a „buliba”, csak hagytam, hogy tegye, amit akar.
- Már elhiszed, hogy ez a valóság? - ajkai szinte még súrolták az enyémeket kérdése közben.
- Nem igazán tudom elhinni, hogy az életben tényleg létezik olyan pasi, mint te! – vallottam be.
- Talán ez majd segít! – nyúlt a zsebébe és elővett belőle egy szelet csokit. Természetesen elnevettem magam, hiszen nem erre számítottam, vagyis nem vártam semmi konkrétat, de eléggé feldobta vele a hangulatot. Aztán megjelentek arcán azok a bizonyos kis gödröcskék, amikkel feltételezem minden nőt le tudott venni a lábáról. – Na, megesszük?
- Naná! – kulcsoltuk össze ujjainkat és konyhába sétáltunk.

- Előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy én tettem! – törtem meg  pár perc után  az idilli csendet, hiszen ez a téma volt a legfontosabb.
- Ha még nem tudják!
- Miből tudnák?
- A te lakásodban történt minden! Aztán hirtelen eltűnsz! – érvelt a fiú.
- Ja, az a lakás nincs a nevemen, és még csak kapcsolni sem tudják hozzám! – kacsintottam.
- Profi vagy! – húzta el száját viccesen.
- Tudom! – jelentettem ki kicsit nagyképűen, de hát nem hiába tartottak a legjobbnak a szakmában.
Ismét a laptopomat bújtam új információk után, s már nem érdekelt, hogy Zayn is látja az oldalt. Mostanra a helyi portálokon is leközölték a hírt, miszerint kegyetlenül meggyilkoltak egy férfit, s a nyomozás jelen pillanatban is folyik. Átkattintottam a titkosított oldalra, muszáj volt szemmel tartanom, mert biztos voltam benne, hogy ők előbb rájönnek én tettem, mint a rendőrség. Zayn persze kiszúrta, hogy egy nem nyilvános portálon vagyok, így elmagyaráztam a dolgot.
- Csörög a telefonod! – biccentett fejével a táskám felé. Felpattantam a székből és a mobilomért mentem, de amint megláttam a kijelzőt, megfagyott bennem a vér. Csak meredtem a névre, nem szóltam, nem lélegeztem. Addig halogattam a zöld gombra való kattintást, amíg a zene elhallgatott, s újból a csend járta át a lakást.
- Gond van! – tértem észhez.
- Rájöttek, hogy mi voltunk?
- Rosszabb! – abban a pillanatban egy üzenet érkezett.
„Ne örülj, még élek, ribanc! Megtalállak és cafatokká lőlek téged is, meg a barátodat is! Készülj, mert jövök!”
- John nem halt meg! Bosszút esküdött! Meg fog találni és megöl! – remegett minden porcikám. Hogy változhattam ilyen rövid idő alatt ekkorát? Három hónap…három hónap alatt váltam egy határozott, semmitől meg nem riadó lányból egy érzelmes, félős emberré.
- Ne félj! Nem hagyom, hogy bántson téged! – karolt át Zayn, bár én azt sem vettem észre, hogy mikor jött ide.
- Nem! Téged is meg akar ölni, mindkettőnket! Ki kell találnom valamit!
- Először nyugodj meg egy picit! Gyere, csinálok neked teát, aztán átbeszéljük a dolgokat és kitalálunk valamit!
Így is lett. Mialatt Zayn az ötórai itallal volt elfoglalva, én szüntelenül a kapott üzenetet olvastam. Próbáltam rájönni, hogy vajon tud-e erről a helyről, s mikor bukkanhat ránk. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy fogalma se lehet a lakásról, hiszen még csak a szüleimről se beszéltem neki soha, így pedig egy kicsit nyugodtabb lettem.
- Taníts meg lőni! – tette le elém a fiú a bögrét.
- Most csak viccelsz, ugye? – húztam össze szemöldökömet.
- Komolyan mondom! Adj egy fegyvert és taníts meg lőni!
- És mégis mit kezdenél ezzel a tudással?
- Megvédeném magam! Ha szemtől szembe kerülünk azzal a nyomorékkal, nehogy már csak te tudj védekezni vagy éppen támadni! Meg milyen már az, hogy a lány menti a fiút!
- Ez idáig oké! De csak egy pisztolyom van, mert a másik nála maradt! És amúgy se tudnálak hol tanítani!
- Akkor ne! – vágta be a durcát.
Megitta a teáját, majd minden szó nélkül a fürdőbe ment, s be is zárkózott. Hallottam, amint megengedi a vizet a fürdéshez, és reménykedtem, hogy ez idő alatt kicsit észhez tér és rájön, hogy tényleg nem megoldható, amit kért. Fél óra múlva jelent meg ismét a társaságomba, s úgy tűnt, megbékélt. De nem hagytam, hogy bármit is mondjon, most én készültem felfrissíteni testemet, hiszen már későre járt. Este kilenc óra is elmúlt mire végeztem, s köntösbe bújva lépkedtem ki a kissé hűvös nappaliba.
- Úgy láttam csak egy szoba van! – szólalt meg a fiú.
- Igen!
- Akkor én alszom a kanapén!
- Erre nincs semmi szükség! Nyugodtan aludhatsz velem! Persze, ha megígéred, hogy jó leszel, és nem nyomulsz!
- Ezt nem ígérhetem meg! Főleg, ha ilyen látvány fogad! – kacsintott, de nem tudtam miről beszélt. Aztán leesett, nem kötöttem össze a köntöst, csak felkaptam magamra és lényegében teljes kilátást biztosítottam Zayn-nek testem minden domborulatára.